Mióta beléptem az anyák sorában, másképp látom a szüleimet. NAGYSZÜLŐK lettek, az unoka a minden. Hozzájuk fűződő viszonyom átváltott valami másba, már nem az a téma, hogy "kislányom, mi van veled, hogy telt a napod, mi történik veled?", hanem unoka minden mennyiségben. A kérdések és beszélgetések zöme róluk szól. Ez nagyon jó!

Sok sok érzelmen, vitán, nem tetszésen, tetszésen vagyunk túl, mióta a gyerekek megszülettek.

Volt időszak, hogy azt éreztem beleszólnak, jobban akarják tudni a dolgokat mint én, ami sértette anyai büszkeségem, hogy mégis hogy gondolják, hogy jobban tudhatnak bármit nálam??az anyukájánál?? Aztán szépen beláttam, hogy nem így gondolják, csak együtt élvezik, együtt aggódják végig velünk a mindennapokat a gyermeknek legjobbat akarva. Ezután jött a "nem ugyanazon szokások" korszaka, ahogy a gyerekek nőnek, fejlődnek, kipuhatolják, hol mit lehet és mit nem, a dolgok bonyolódnak. Nagyszülőként nyílván nem úgy állnak már a gyerekekhez, mint ahogy mi szülők, ami így helyes...Mindemellett természetesen nekik is el kellett foganiuk, hogy gyermekük, felnőtt, nem gyerek már, és immáron meg tud bírkózni saját gyermeke felnevelésével is akár :). Azonban ki kellett alakítani egy hovatartást, hogy a gyerek ne kapjon 4 féle ingert, reakciót a kéréseire, viselkedésére, ilyen-olyan dolgaira. Szerencsés vagyok, sikerült! A szüleink partnerek voltak ebben, néha ugyan kisebb surlódással, nem tetszéssel, de soha nem haraggal, vitával. Természetesen ezek után is mamánál több a szabadság és megengedés, de határokon belül. Lehet, hogy ezen így nem gondolkozunk el, pedig ez is egy nagy munka a gyereknevelés mellett, és bizony szerintem mindannyian végezzük, akár észrevétlen módon is. Remélem a soraim olvasva sokatok mondja, hogy jééé tényleg!! Észrevétlenül befurakodott a mindennapunkban a gyerek születése pillanatától a nagyszülői lét is, ami szintén fontos és napi feladat (a szerencsésebbeknek....nyílván van akinek messze lakik, van akinek elment.).

Megfigyeltem gyerekeim nagyszüleit, és csodálom őket!! A sok sok nem mindig helyénvaló, hiúságomat sértő dolgokat félretéve szerintem minden kisgyereknek szüksége van a nagyszülők tudására, tapasztalatára, szemléletére.

Másképp játszanak , beszélnek velük, türelmük ezerszer több mint szülőként volt. Energiájuk pedig amikor AZ UNOKÁRÓL van szó, hát határtalan!

Rengeteg tudást, lélekemelő dolgot és SZERETETET kaptam én is a nagyszüleimtől, ami jelenlegi egyéniségem is meghatározza! Enélkül kevesebb lennék.

Azt gondolom a mai napig, hogy szülőnek lenni a legfantasztikusabb dolog a világon!!!! De amikor látom a nagyszülőket az unokákkal, hála nekik már azt is látom, mennyire nagyszerű lesz nagymamának is lenni!!