Városlista
2026. június 29, hétfő - Péter, Pál

Hírek

2013. Július 16. 22:36, kedd | Helyi
Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Vonatdobálók

Vonatdobálók

Gyerekek is benne voltak a „jó mókában”.

Kolontáron dobált meg kővel négy, 12 és 14 év közötti fiú egy menetrend szerinti, Budapest-Szombathely között közlekedő személyvonatot és egy tehervonatot 2013. július 12-én nem sokkal délután 5 óra előtt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiúk a vonat érkezése előtt a sínekre téglákat helyeztek, majd a közeledő szerelvény felé bazaltköveket hajítottak. Csupán a szerencsének köszönhető, hogy sem személyi sérülés, sem dologi kár nem keletkezett. Az intézkedő rendőrök a négy személy ellen büntető feljelentést tettek, a 14 éves fiatalkorút pedig a Devecseri Rendőrőrsön gyanúsítottként hallgatták ki vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Hasonló eseménynél kellett intézkedniük a hétvégén a balatonalmádi rendőröknek is, miután a 21 éves pilisborosjenői Cs. András gördeszkájával dobott meg egy Balatonfüred felé közlekedő személyvonatot. Sérülés itt sem történt. A férfit az intézkedő rendőrök egy közeli vendéglátó helyen igazoltatták, aki ellen a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon indult eljárás.

Címkék: vonat, vonatdobálás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.