Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2012. Január 18. 07:14, szerda | Helyi
Forrás: zene.hu

Veszprémbe érkezik a Mojszejev Táncegyüttes

Veszprémbe érkezik a Mojszejev Táncegyüttes

Márciusban ismét Magyarországra érkezik a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Mojszejev Táncegyüttes, Veszprémben is fellépnek.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a szervezők a fővárosi helyszínre egy második előadást is meghirdettek, így a jubileumi műsort a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjának keretében március 17-én és ráadásként 18-án a Papp László Budapest Sportarénában adják elő, míg 16-án Pécsett, 19-én Veszprémben, 20-án Szegeden, 21-én Debrecenben lépnek fel. A társulat tagjai a jeles dátumra és apropóra való tekintettel szemet gyönyörködtető koreográfiákkal kecsegtető speciális műsorral érkeznek, s a világ számos pontjára jutnak majd el.

Az 1906-ban Kijevben született Igor Mojszejev nevét a róla elnevezett stílus tette ismertté, amelyet a különböző népek táncai és a hagyományos balett elemek ötvözésével alakított ki. Moszkvában a Nagyszínház stúdiójában tanult táncolni. 1924-ben már a Bolsojban táncolt, s hamarosan szólista, majd balettmester lett. A húszas-harmincas években gyalog és lóháton bejárta az országot, ismerkedett a különböző népek táncaival, gyűjtötte az élményeket és motívumokat.

A mintegy 300 műsort színpadra vitt társulat egyedülálló stílusa olyan, azóta világhírnévre szert tett táncművész munkásságára volt hatással, mint Michael Flatley, vagy a török Mustafa Erdogan.

Mojszejevéket mindig a tökéletes felkészültség, a gazdag koreográfia, virtuozitás, a zene, valamint a stilizált népviseletek nyújtotta káprázatos látvány összhangja jellemezte, jellemzi. Az együttes több mint hatvan országban járt már és több mint százhatvan külföldi turnét tudhat maga mögött. Budapesten 1946 óta tizenkét alkalommal szerepelt nagy sikerrel, legutóbb 2009-ben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport

Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr

A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.