Hírek
2012. Március 18. 07:11, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: OrintPress
Védjük a katasztrófát? Új nevet keresnek a tűzoltók
A tűzoltók és a közvélemény által is elutasított katasztrófavédelem szó esetleges kiváltásának érdekében a lánglovagok.hu javaslatokat vár az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság új nevére.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a polgári védelem és az állami tűzoltóság integrációjával 2000. január 1-jével jött létre. E két szakterület egy szóban való kifejezésére jött létre ez az új magyar szó: katasztrófavédelem. Az elnevezés már kezdettől fogva ellenérzést váltott ki a tűzoltókban, hiszen a sajtóban sokszor nevezték őket katasztrófavédelmi szakembereknek, mely miatt kézzel-lábbal tiltakoztak, persze többnyire csak egymás között morgolódva. A közvélemény is elutasította, annak vélt értelmetlensége miatt, de maga a kifejezés nyelvtanilag helyes, hiszen egy jelentéstömörítő összetételről van szó.
A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok 2012-es államosításával az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság lényegében teljhatalmat kapott. Hatalmas átnevezési hullám kezdődött, melynek eredményeképpen még a tűzoltómúzeum és a tűzoltózenekar is katasztrófavédelmis lett. A tűzoltóság szót kiirtották, és folyamatosan ezt szajkózzák: 'katasztrófavédelem tűzoltó egységei' – írja a langlovagok.hu.
A biztosítékot leginkább az verte ki, amikor a tűzoltókat a sajtóban katasztrófavédőknek kezdték titulálni. Ez az amire már a jelentéstömörítő szóösszetételt sem lehet ráhúzni. A Lánglovagok.hu tűzoltóportál Facebook csoportjában ezzel kapcsolatban egy szavazás is indult. Csaknem 800-an nyilvánítottak véleményt, a válaszadók 95 százaléka pedig teljességgel elutasította az elnevezést.
A Belügyminisztérium (BM) már 2004-ben fontolgatta a szervezet nevének megváltoztatását. A katasztrófavédelemmel és tűzvédelemmel összefüggő jogszabályok jelentős változtatását előirányzó koncepció indoklása szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság neve azt a téves képzetet keltheti, hogy egy új feladatkörökkel felruházott, új szervezett jött létre. A minisztérium az OKF nevét Országos Tűz- és Polgári Védelmi Parancsnokságra vagy Országos Tűz- és Katasztrófavédelmi Parancsnokságra változtatta volna. Ebből azonban semmi sem lett.
Most az olvasókon a sor. Itt a lehetőség, hogy új nevet javasoljanak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, és ezzel megadják a lehetőséget arra, a katasztrófavédelem elnevezés, melyet több mint 10 éve nem sikerült lenyomni az emberek torkán, végképp eltűnjön – olvasható a szakmai híroldalon. Az ötleteket oldal üzemeltetői egy esetleges rövid indoklással a javaslat@langlovagok.hu címre, vagy a fórumban a Katasztrófavédelem helyett című topikba április 1-jéig várják, a legjobb elnevezéseket pedig szavazásra bocsátják.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség/ archívum
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 16. 07:44, szerda | Kék hírek
Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy házaspár
Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
2024. Október 09. 06:00, szerda | Kék hírek
Brutális mennyiségű szerszámot foglalt le a NAV
A NAV egy összehangolt akcióban, két helyszínen több kamionnyi árut foglalt le.
2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek
Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.