Hírek
2020. December 29. 16:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Tartósan javultak a foglalkoztatási mutatók a második félévben

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan mérséklődik, 2020 decemberére 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma
- mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közleményben kedden.
Az ITM közleményében kiemelte: a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája novemberben már magasabb volt a tavalyinál.
2020 decemberében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 290 ezer álláskereső szerepelt, ami az előző év azonos időszakához képest 23,8 százalékos növekedést, ugyanakkor idén júniushoz viszonyítva közel 90 ezres csökkenést jelent - hívta fel a figyelmet. Az év utolsó hónapjában mintegy 40 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, az első alkalommal regisztrálók aránya mindössze 8 százalékot tett ki - tették hozzá.
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes gyorsbecslése alapján novemberben az előző hónaphoz képest 45 ezerrel, ismét 4,5 millió közelébe nőtt a foglalkoztatottak száma. A létszámnövekedés eredményeként a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy hónap alatt 70,6 százalékra emelkedett, és 0,3 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit is - összegezték.
Bodó Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy 2010-től a vírusválság kezdetéig több mint 850 ezer új munkahely jött létre Magyarországon. Arról is beszélt: a járvány megjelenése után az emberéletek mellett a munkahelyeket is meg kellett védeni, a kormány ezért vállalta, hogy annyi munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus tönkretett. E cél elérését tavasz óta a Gazdaságvédelmi akcióterv számos intézkedése szolgálta. A legfontosabb kormányzati lépések közé tartoztak a különböző bértámogatások, a hitelmoratórium, az ingyenes képzések, a beruházások ösztönzése, az átmeneti és tartós adócsökkentések. A vírushelyzet első és második hullámában bevezetett programok 1,6 millió munkavállaló munkahelyének megőrzésében segítettek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.