Hírek
2025. Május 16. 09:10, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját
- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a világ legnagyobb és legsikeresebb elektromos autógyártójának számító BYD úgy döntött, hogy az európai vállalati központját és a fejlesztési központját is Budapestre hozza.
"Ez összesen egy százmilliárd forintos beruházás, amelyhez a kormány húszmilliárd forintos támogatást tervez biztosítani"
- tájékoztatott.
"Ebben az új európai központban és fejlesztőközpontban összesen kétezer új munkahely jön létre. És ennek a kétezer munkahelynek a 90 százalékát felsőfokú végzettségű munkavállalók fogják betölteni, akik alapvetően mérnöki végzettséggel rendelkeznek" - tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a vállalattal aláírt stratégiai megállapodás értelmében a budapesti fejlesztési központban magyar PhD-képzésben részt vevő egyetemi hallgatókat és egyetemi kutatókat, illetve duális szakképzésben részt vevő magyar diákokat és hallgatókat fognak alkalmazni.
"Az itt megalkotott szabadalmak legalább 50 százalékát itt, Magyarországon fogják bejegyezni, valamint elkötelezték magukat amellett, hogy minél több magyarországi vállalkozással fognak beszállítóként együtt dolgozni" - tudatta.
"Ez egy minőségi ugrás. A BYD európai központjának és fejlesztőközpontjának Budapestre hozatala a magyar gazdaság dimenzióváltásához nagymértékben járul hozzá" - fűzte hozzá.
A BYD az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy az új központ Budapest XI. kerületében kap helyet. Ez a kínai cég ötödik telephelye lesz Magyarországon a komáromi buszgyár, a fóti és pátyi létesítmények, valamint a Szegeden épülő személygépkocsi-gyártó üzem után.
A központ három fő területre fog összpontosítani: az értékesítésre és vevőszolgálatra, az európai gépjármű-engedélyek és tanúsítványok ügyintézésére, valamint a járművek tesztelésére és a helyi igények szerinti jármű- és funkciótervezésre. A tájékoztatás szerint a kutatás-fejlesztési tevékenység két konkrét projekttel veszi kezdetét, jelentős befektetéssel támogatva. Az első projekt az intelligens technológiák modern mobilitásba integrálására összpontosít, míg a második a következő generációs, fejlett elektromobilitási technológiák fejlesztését szolgálja.
A 2003-ban alapított BYD Auto a multinacionális high-tech BYD cég autóipari leányvállalata, amely a globális közlekedési szektor zöld átállásának felgyorsítását célozva tisztán elektromos és plug-in hibrid járművek fejlesztésére összpontosít. A vállalat elsajátította az új energiával működő járművek teljes ipari láncának alapvető technológiáit, mint például az akkumulátorok, az elektromos motorok, az elektronikus vezérlők és az autóipari minőségű félvezetők.
A BYD a világ első autógyártója, amely a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította az elektromos átállás jegyében, és 9 egymást követő évben az konnektorról tölthető személygépkocsi-eladások élén állt Kínában - emelték ki a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.