Hírek
2024. November 26. 07:58, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: Magyarország a legbiztonságosabb helyszín Európában a kelet-nyugati együttműködés számára
Magyarország a legbiztonságosabb helyszín Európában a kelet-nyugati együttműködés számára, ebből, a gazdasági semlegesség stratégiájából hazánk eddig is sokat profitált, és ezután is sokat fog profitálni
- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a második Kínai Nemzetközi Ellátási Lánc Kiállítás (CISCE) megnyitóján mondott beszédében először is üdvözölte, hogy a két ország közötti hagyományos barátság a mai nehéz körülmények között is stabil tudott maradni.
Kifejtette, hogy hetvenöt év telt el a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta, és azóta az együttműködés rendkívül látványosan fejlődött Magyarország és Kína között, mindkét fél kölcsönös előnyét szolgálva.
Köszönetet mondott azért is, hogy hazánk díszvendége lehet a rendezvénynek, amelynek szavai szerint a megrendezése amúgy is nagyon időszerű volt, miután a mai globális környezet nagy kihívások elé állít mindenkit. "Az ellátási láncok megszakadása, a geopolitikai feszültségek, illetve a megugró energiaköltségek óriási nehézségeket állítanak nemzetgazdaságaink elé" - hangsúlyozta.
Majd aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ ismét a blokkosodás felé halad, ami teljesen ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, a kormány ehelyett a konnektivitás erősítését tartaná kívánatosnak.
"Abban bízunk, hogy Kelet és Nyugat a jövőben civilizáltan, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök alapján tud majd együttműködni. Ezt nevezzük a gazdasági semlegesség stratégiájának" - emelte ki.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezen stratégia mögött történelmi, gazdasági és földrajzi okok is állnak. Mindenekelőtt megemlítette, hogy Magyarországnak múltbeli tapasztalata, hogy mindig rajtaveszített Kelet és Nyugat szembenállásán.
Kitért arra is, hogy hazánk közepes méretű ország, tengerpart és energiahordozók nélkül, a stratégiánk így a képzett munkaerőre, a befektetések vonzására és a mély világgazdasági integrációra alapul. Ezért a világkereskedelem megzavarása igen jelentős korlátokat szabna a magyar gazdasági növekedés elé - húzta alá.
"Ennek pedig földrajzi oka is van, a távolság Budapest és Washington között 7335 kilométer, Budapest és Peking között pedig 7340 kilométer. Tehát középen vagyunk, félúton vagyunk" - jegyezte meg.
Ezt követően leszögezte, hogy a magyar gazdasági semlegességi stratégia egybeesik a kínai Egy övezet, egy út nevű kezdeményezéssel, s az ennek jegyében folytatott együttműködés stabil alapot ad a bruttó nemzeti termék (GDP) növekedéséhez a jövőben.
"Magyarország már eddig is sokat profitált a Kínával való gazdasági együttműködésből. Magyarország mára Európában a kínai befektetések első számú célpontja lett. Kína európai beruházásainak nagyjából 44 százaléka Magyarországra irányult tavaly" - hangsúlyozta.
A miniszter külön is érintett néhányat ezen gigaberuházások közül, például azt, hogy a CATL a kontinens legnagyobb elektromosakkumulátor-gyárát építi fel Magyarországon, amely jövőre kezdheti majd meg a termelését. Illetve emlékeztetett arra is, hogy a BYD hazánkban hozza létre első európai üzemét, ahol több százezer autót fognak előállítani. De tájékoztatása szerint további beruházások is tervben vannak.
"Ezen kínai befektetések segítik Magyarországon a gazdasági növekedést. És a legújabb technológiákat hozzák be, amelyek fejlesztik a nemzetgazdaságunkat, emelik a hozzáadott érték, a kutatás-fejlesztés, az innováció szintjét. Ezen beruházások emellett stabil munkahelyeket teremtenek, stabil jövőt kínálva családjainknak. És valóban lerövidítik az ellátási láncokat is, ezáltal biztonságot és stabilitást adva a mai veszélyes körülmények közepette is" - sorolta.
"Ezek a beruházások többnyire azért jönnek Magyarországra, mivel Magyarország a legbiztonságosabb helyszínt biztosítja Európában a kelet-nyugati együttműködés számára" - tette hozzá.
"Mi lettünk a német és kínai befektetők első számú találkozási pontja Európában (…) Ez jól mutatja azt, hogy a gazdasági semlegességi stratégiánk helyes. Sőt, ez az egyetlen helyes stratégia. És ez a stratégia fogja a jövő évet a magyar gazdaság egy fantasztikus esztendőjévé tenni a Kína és Magyarország közötti megerősített együttműködés révén" - összegzett a miniszter a közlemény szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
