Hírek
2024. Június 22. 09:47, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Orbán Viktor: a német-magyar kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja
A német-magyar kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja
- közölte az Olaf Scholz német kancellárral folytatott kétoldalú megbeszélését követően pénteken Berlinben a magyar miniszterelnök, hozzátéve: német kollégájával a gazdasági kapcsolatok további erősítésében állapodtak meg.
Orbán Viktor a magyar közmédiának felidézte, a megbeszélésnek két témája volt: az európai ügyek és a német-magyar kétoldalú kapcsolatok.
Tavaly a két ország közötti kereskedelem rekordot ért el, 70 milliárd euró felett volt, a Magyarországról kivitt áruk egynegyede pedig Németországba érkezik - emlékeztetett.
Hozzátette, a német cégek Magyarországon 250-300 ezer embernek adnak munkát, elsősorban az autóiparban.
Beszámolója szerint abban is egyetértettek Olaf Scholzcal, hogy generációváltás történik az autóiparban. Nagyon fontos, hogy ebben a német technológiai váltásban Magyarország is benne marad - emelte ki.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország a világ három országa közül az egyik, ahol mind a három nagy német autógyártó jelen van.
Magyarországnak kiemelt szerepe van a német ipar működésében, mi pedig munkahelyeket, gazdasági növekedést és adóbevételeket remélünk, "ez a gerince a német-magyar kapcsolatoknak" - jegyezte meg.
Hangsúlyozta azt is, hogy az EU világgazdaságon belüli versenyképességét növelni kell. Magyarország készen áll arra, hogy az európai versenyképességet növelni képes nagy tervet letegyen az asztalra, erről már tárgyalnak is a többi tagállammal - jelezte.
A cél az, hogy Európa ne elzárkózzon, ne a félelem logikája mentén reagáljon a világ változásaira, hanem a gazdasági kapcsolatokat kiterjessze, a kapcsolatrendszert az egész földgolyón erősítse, ne bezárkózzon, hanem álljon készen a versenyre - fejtette ki.
Orbán Viktor közölte, tisztázták a német kancellárral, hogy a Magyarország és Manfred Weber közötti konfliktusok nem német-magyar konfliktusok, nem terhelik meg a német-magyar együttműködést, ezek Brüsszel és Magyarország közötti konfliktusok.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, Manfred Weber "hungarofób ember, gyűlöli a magyarokat", a magyarokat hibáztatja, hogy nem lett európai bizottsági elnök, "az egyik legrégebbi ellenfelünk, ellenségünk az európai politikában".
A magyar uniós elnökség kiemelt céljairól szólva elmondta: azok között szerepel a demográfiai helyzet javítása Európában. Orbán Viktor arról beszélt, szeretné, ha a kormányok segíteni tudnának egymásnak abban, hogyan lehetne még inkább támogatni a családokat.
Természetesen a migráció is szerepel a témák között: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Európa továbbra is az európaiaké maradjon - jelentette ki.
Arra a felvetésre, hogy a genderkérdésben tud-e Magyarország lépéseket tenni, Orbán Viktor azt válaszolta, "az egész gendermarhaság", amely "felbolygatja" a gyereknevelés és az együttélés hagyományos európai rendjét, nem szerepel közvetlen módon a magyar elnökség programjában.
"Mi ezzel nem akarunk foglalkozni, nem is értjük pontosan, mi ez, nekünk van egy életünk, mi úgy szeretnénk élni, ahogy eddig is éltünk" - fogalmazott a miniszterelnök.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
2026. Január 14. 07:13, szerda | Belföld
Navracsics Tibor: az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás
Az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. Január 14. 07:12, szerda | Belföld
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
