Hírek
2012. Február 20. 11:56, hétfő |
Helyi
Forrás: Veszport
Nyitott műterem Balatonalmádiban
Februári találkozójukat a Balatonalmádiban lévő Magtár rendezvényközpontban tartják meg a Nyitott műterem tagjai. Ezúttal a fotózás lesz a középpontban.
A veszprémi Nyitott műterem képzőművészei, fotósai, iparművészei február 25-én, szombaton várják a művészetek iránt érdeklődőket és a Balatonalmádiban élő és alkotó művészeket, barátaikat, akik nyitottak a barátságra, a tapasztalatcserére és tudásuk átadására a fiatal kezdőknek. Szeretnének látni új arcokat, ecseteket, és feltétlenül várják azokat, akik szívesen beszélgetnek egymással, akik az első alkotásukat szeretnék elkészíteni. Rajztanár, karton, kréta lesz.
A barátság és alkotás jegyében már 10 órától ott lesznek, majd a 10.30-as rövid üdvözlést követően 10.45-től 17 óráig szabad alkotás a program. A festésre, rajzolgatásra a rendezvényközpont termei rendelkezésre állnak, közben a Nyitott műterem programjára most először látogatókat megismertetik a festő-, grafikus-, iparművészekkel és fényírókkal.
A fotózást kedvelőknek most első alkalommal egy műtermet is berendeznek, nagyteljesítményű Hensel vakukkal, derítőlapokkal, fénymérővel. Így, aki elviszi saját gépét, az profi körülmények között rögzítheti az eseményeket.
A nap folyamán 13.30-14.00 óra között népi viseletbe öltözött táncoló páros fotózása is lesz, majd 15 órától divatbemutató Németh Tamásné Jutka elegáns női- és férfi divatáru üzletének a 2012-es év tavaszi kollekciójából.
A program házigazdája Fábián László grafikusművész, Ürmös István fotográfus, Pászti György fényképész.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
