Városlista
2026. április 12, vasárnap - Gyula

Hírek

2012. Április 06. 13:55, péntek | Kék hírek
Forrás: index.hu

Négyes gyilkosság Kulcson

Négyes gyilkosság Kulcson

A rendőrség elfogta azt a 24 éves férfit, akit a kulcsi négyes gyilkossággal gyanúsítanak.

H. Csanád Jutas a gyanú szerint az édesapját, a nagyszüleit és a bátyját ölte meg bozótvágóval, nővérét, másik testvérét és anyját pedig megsebesítette - jelentette be a helyszínen Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója. Felröppent, hogy a gyilkos túszokat is ejtett, de ezt később a rendőrség cáfolta.

A férfit egy Kulcshoz közeli mocsaras területen fogták el. Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője a helyszínen elmondta, a férfit a keresés megkezdése után 20-30 percen belül találták meg. Egy bozótban bújkált, volt nála egy bozótvágókés és egy kés, de nem tanúsított ellenállást. A gyanúsított megsérült, ezért kórházba szállítják, az újságírók szeme láttára helyezték át egyik autóból a másikba. Láthatóan nehezen vette a levegőt, a fején csuklya volt.

Amikor az újságírók megkérdezték, szokványos-e, hogy így megmutatják a gyanúsítottak, Hajdú ingerülten azt mondta "elnézést, hogy meg akartuk mutatni Önöknek".

Garamvölgyi László korábban egyértelművé tette, hogy túszejtésről nem volt szó. A rendőrség szerint kizárható, hogy leszámolás vagy üzleti nézeteltérés állt a háttérben. Az elsődleges adatok arra utalnak, hogy egy családi veszekedés vezetett a mészárláshoz.

Helyiektől származó információink szerint a 24 éves fiatalember egy dolgos, szorgalmas, normális életvitelű család tagja volt, aki "bekattanhatott". Apja építési vállalkozó volt. Az egyik szomszéd azt mondta a gyanúsítottról: tudomása szerint nem járt dolgozni, számítógépes munkákat próbáltak neki szerezni otthonra.

A 24 éves féri az apját, a nagyszüleit és a bátyját gyilkolta meg. Mint Garamvölgyi László elmondta: a házból kijövő gyanúsított a kezében lévő bozótvágóval megsebesítette másik testvérét, aki éppen a házba tartott.

Az utcán megsebesített férfi mellett, a kórházba szállított sérültek között van a férfi nővére és édesanyja is. Egyelőre egyikük sincs kihallgatható állapotban.

A rendőrség szóvivője azt mondta, a gyilkos szúró- és vágóeszközöket használt, az elkövetés brutális volt. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője megerősítette, hogy négy embernél csak a halál beálltát tudták megállapítani, hárman súlyosan megsérültek, őket Budapestre, Székesfehérvárra és Dunaújvárosba szállították.

A mentőhelikopterrel a budapesti Állami Egészségügyi Központba szállított sérült életveszélyes állapotban van és hamarosan megműtik - tudta meg az MTI a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletesétől.

A helyszínre érkezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) készültségi szolgálata is. Tudósítóink kilenc autót számoltak össze. A polgármesteri hivatalnál gyülekeztek, majd bementek a házba. Később erősítés is érkezett, golyóálló mellényes, gépfegyveres kommandósok is voltak a háznál.

A rendőrség a helyszínelés után körözést adott ki és honlapján megjelentette H. Csanád Jutas fényképét is. 135 rendőr fésülte át a környező településeket is, értesítették a vízirendészetet és helikopterrel is keresték a menekülő gyanúsítottat.

Az egyik szomszéd, Hideg Edit elmondta: délelőtt egy vérző fejű embert látott kijönni a házból, aki segítséget kért egy másik szomszédjától.

Kiss Csaba polgármester megerősítette, hogy egy átlagos családban történt a többszörös gyilkosság, de feltételezései sincsenek arról, hogy mi vezetett idáig.

Az utca egyik lakója az Indexnek azt mondta: nem vett észre semmit az éjszaka, a kutyák sem ugattak. Őt is meglepte, amikor reggel sorra jöttek a szirénázó mentőautók, rendőrök és egy helikopter is körözött fölöttük.

Az Indexnek Edelényi Gábor, a helyi televízió, a TV Kulcs főszerkesztője azt mondta: a család egy kilencvenes évek végén elkövetett szocpolcsalás miatt vált közismertté, a családfő állítólag börtönben is volt emiatt korábban.

Az akkori sajtóhírek szerint 2000-ben egy kulcsi vállalkozó nehéz szociális helyzetűeket vett rá arra, hogy lakásaikat adják el neki, és azt ígérte, hogy szociálpolitikai támogatásukat felhasználva társasházakat épít számukra. A házak nem készültek el, az egykori lakástulajdonosok közül pedig sokan fedél nélkül maradtak. Most a helyszínen az Index tudósítójának egy helybeli lakos azt mondta: nem régen költözött be két család egy újonnan átadott ingatlanba.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek

Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában

Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek

BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt

A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.

2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek

Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton

2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek

Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben

A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.