Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2011. Október 06. 12:13, csütörtök | Belföld
Forrás: Policy Agenda

Mélyponton a hazai kis-és középvállalkozások várakozásai

Mélyponton a hazai kis-és középvállalkozások várakozásai

A 2008-as válságnál is súlyosabb krízistől tartanak a cégvezetők.

A Policy Agenda – Ipsos kis- és középvállalkozói konjunktúra indexe mélypontot ért el, mivel még a gazdasági válság időszakában sem volt ilyen alacsony a hazai KKV szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma. Az előz két negyedév stagnálása után jelentős, majd 8 százalékponttal esett vissza ez a mutatószám, és így 42,2 százalékon áll.

A korábbi negyedévekhez képest főképpen a magyar gazdaságba vetett bizalom, illetve a saját cégének jövőbeli perspektívái estek a legnagyobbat. Míg három hónappal ezelőtt még a cégvezetők 30 százaléka gondolta csupán, hogy romlani fog a magyar gazdaság helyzete a következő félévben, addig ez az arány felment 64 százalékra. Az optimisták száma is kisebb lett, mivel a javulást várók aránya negyedéve még 32 százalék volt, most már csak 11 százalék. Ugyanígy romlott a helyzet a saját cégének jövőjét illetően is, mivel a korábbi 27 százalékhoz képest már 53 százalék várja, hogy romlik vállalkozásának általános gazdálkodási helyzete, csupán 18 százalék számít javulásra (negyedéve ez még 35 százalék volt).
A válság jeleit mutatja az is, hogy a következő hat hónapban a cégek 69 százaléka nem látja esélyét a bővítésnek, ez korábban 57 százalék volt. Akik bővítésben gondolkodnak, azok is csak minimális 0-5 százalék közöttit látják reálisnak (19 százalék). Kisebb elmozdulás érezhető abból a szempontból, hogy a következő évben számítanak olyan nehézségekre, amelyek alapvetően megingathatják a vállalkozás helyzetét. Korábbi mérésünk szerint erre a cégvezetők 52 százaléka számított, most valamivel többen 59 százalék mondja ezt.

Részletes elemzés elolvasható a www.policyagenda.hu honlapon.

Címkék: policy agenda

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.

2026. Február 25. 09:07, szerda | Belföld

Február 26-án indulhat újra a kőolajszállítás

2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld

A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között

Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.

2026. Február 25. 07:15, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország nyitott a diverzifikációra