Hírek
2012. Január 24. 07:47, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Láncfűrésszel fenyegették idős áldozataikat a rablók
Öten raboltak ki brutálisan egy nyolcvan éven felüli házaspárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajónémetiben, elfogták őket – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Házukban támadta meg múlt csütörtökön az öt, csuklyás férfi az idős embereket, súlyosan bántalmazták őket, majd a pénzükkel elmenekültek – ismertette az esetet Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség a bűncselekmény elkövetőit – akik közül a legfiatalabb 20, a legidősebb 32 éves – a bejelentéstől számított 24 órán belül elfogta.
A szóvivő elmondta: a támadók az ajtót kívülről a bántalmazás következtében eszméletüket vesztő, magatehetetlen idősekre zárták, emiatt a 82, illetve 85 éves sértett csak másnap délután, az ablakon keresztül tudott a lakásból kijutni és segítséget kérni.
A bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek, mindkettőjüket kórházban ápolják.
A rablók kihallgatásukkor elmondták: a bántalmazás mellett egy bekapcsolt elektromos láncfűrészt tartottak a sértettek kezéhez és lábához, és azzal fenyegették meg őket, hogy ha nem mondják meg, hol tartják a pénzüket, levágják a kezüket és a lábukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
