Hírek
2013. Június 05. 15:45, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Külföldön is sikeres a veszprémi Kabóca Bábszínház babaszínházi darabja
Nemzetközi sikereket ért el babaszínházi darabjával a veszprémi Kabóca Bábszínház - jelentették be a teátrum szerdai sajtótájékoztatóján.
Székely Andrea igazgató elmondta: a Ha Dede nevű produkciót a társulat belgiumi körútján adták elő 150. alkalommal; az előadás iránt nagy a nemzetközi érdeklődés, Belgiumon kívül Ausztriában és Franciaországban is bemutatták, augusztus végén pedig a Metamorfózis nevű nemzetközi fesztiválon is játsszák.
A Ha Dede és a Gomboló a franciaországi Limoges-ban rendezett Kaolin & Barbotine Fesztiválon - amelyen 10 országból 13 napon át 100 bábszínházi előadást láthattak az érdeklődők - is bemutatkozott, a veszprémi bábszínház kilenc előadást tartott itt. A Gombolót két belga művész írta a társulatnak: egy varrodában három lány dolgozik, ruhákat készítenek, javítanak jó módú embereknek és közben álmodoznak. Az előadást pályázati forrásból állította színpadra a társulat - mondta Székely Andrea.
Tájékoztatott arról is, hogy június 15-16-án rendezik meg Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fővédnökségével a jubileumi, XX. Kabóciádé fesztivált a Kolostorok és kertek rendezvénytéren.
A fesztiválon 20 kézműves foglalkozáson húszféle tárgyat készíthetnek maguknak a gyerekek, akikre éjszakai kalandtúra is vár a társulattal, sok meglepetéssel, a végén tűzvarázs-bemutatóval.
A Kabóciádén részt vesznek más bábszínházak is, mint a Vaskakas, vagy a Mesebolt, lesznek amatőr gyermekelőadások, a Kabóca barátai rendhagyó módon művészeti foglalkozásokat, táncot, labdajátékot játszanak a gyerekekkel.
Fellép a fesztiválon Gryllus Vilmos, a Méhek és a Bran együttes is, a Kabóca pedig darabjaiból ad elő részleteket.
A jubileumi rendezvényre a bábszínház a megelőző napokon villámcsődületeken hívja fel a városlakók figyelmét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
