Hírek
2024. Július 11. 08:04, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Készül a Shrek 5, két év múlva mutatják be

A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba - számolt be róla kedden a Variety.com.
A stúdió közleménye szerint az eredeti Shrek szereplőgárdájából Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz is visszatér karaktereik szinkronhangjaként.
A Csizmás kandúr szerepét játszó Antonio Banderas visszatéréséről azonban egyelőre nem tájékoztattak.
Az animációs filmet Walt Dohrn rendezi, aki korábban a Shrek 2. és a Harmadik Shrek forgatókönyvírója és színésze volt, valamint a Shrek a vége, fuss el véle írásában és szinkronizálásában is részt vett. A Shrek 5 társrendezője Brad Ableson, producere pedig Gina Shay és Chris Meledandri.
Murphy már júniusban elszólta magát arról, hogy megkezdte a hangfelvételeket a Szamár szerepéhez, és készül a karakterének szentelt külön produkcióra is.
2001. és 2010. között négy Shrek-film született. Az első produkció alapozta meg a DreamWorks Animation erős pozícióját a piacon, miután a film mintegy 487 millió dolláros (177 milliárd forintos) jegybevételt hozott a stúdiónak világszerte, és Oscar-díjat is kapott. A Shrek 2. globális bevétele elérte a 928 millió dollárt (337 milliárd forintot), a Harmadik Shrek 813 millió dollárt (295 milliárd forintot), a Shrek a vége, fuss el véle pedig 752 millió dollár (273 milliárd forintot) keresett a jegypénztáraknál.
A Csizmás, a kandúr 2011-ben és 2022-ben bemutatott két epizódja szintén kasszasiker lett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 12. 08:40, szombat | Életmód
ESET: az internetezők negyede egyáltalán nem fél a csalásoktól
2025. Július 11. 09:13, péntek | Életmód
Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
2025. Július 11. 09:09, péntek | Életmód
Axiom-4 - Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós - közölte a HUNOR - Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán.
2025. Július 03. 18:41, csütörtök | Életmód
Szeptemberben lesz a „Könnyek a Vízben” Segélykoncert, az adományozás tovább folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet.