Hírek
2015. Július 19. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Kerékpáros zarándoklat indul a nándorfehérvári csata emlékére

Idén újra megszervezik az Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456 című hagyományőrző programot.
A rendezvény vasárnap Budapestről indul és több település érintésével késő este ér vissza a Hősök terére, ahol megemlékezést és koncerteket tartanak.
Civil összefogással rendezik meg hetedik éve a hősöknek emléket állító zarándoklatot - mondta el Janek György, a szervezőbizottság elnöke az MTI-nek.
"A túrakerékpározás népszerűsítésével célunk a Dunakanyar szépségeinek bemutatása. A túra a Hősök teréről indul és Budakalász, Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Visegrád, Pilisszentlászló és Budakalász érintésével tér vissza a Hősök terére. Az útvonalon a települések polgármesterei is fogadják majd a sportos zarándokokat" - fejtette ki a szervező.
Hozzátette: Schulek Ágoston háromszoros magyar bajnok rúdugró eszmei és tevőleges támogatója volt 2009-től, a kezdetektől a szervezőbizottságnak, így tiszteletére a túra 2013-óta a dr. Schulek Ágoston kerékpáros zarándoklat nevet viseli.
A Hunyadiakra emlékezve a Hősök terén kiállítják Mátyás király halotti pajzsának és kálváriájának másolatát is.
A program keretében Takács Bence elszavalja Jókai Anna Ima Magyarországért című versét, de fellép Szabó András előadóművész és Mészáros János Elek énekművész is.
Közreműködik a Hollóének Hungarica Régizene Együttes, amely a Hősök terén délelőtt és este, továbbá a Dunakanyar érintett településein a kerékpárosok érkezése előtt koncertezik.
Diószegi György művelődéskutató és Varga Tibor jogtörténész előadást tart a nándorfehérvári diadalról, Pintér Tibor, Békefi Viktória és Dévai Nagy Kamilla énekel.
A szervező elmondta, hogy a zarándoklatra a hőség ellenére is 64 előnevezés érkezett, de a helyszínen és az előre meghirdetett állomásokon is lehet csatlakozni a menethez.
Az Országgyűlés 2011. július 4-én az 555. évforduló tiszteletére nyilvánította a nándorfehérvári diadal emléknapjává július 22-ét.
Kép: A nándorfehérvári csata. Ismeretlen, 19. századi festő munkája.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:07, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az Audi számunkra szívügy
Az Audi számunkra szívügy - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.