Hírek
2017. Április 20. 15:08, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Jogerősen felmentették a hajógyári-szigeti gyilkosság vádlottjait

Jogerősen felmentette a hajógyári-szigeti gyilkosság vádlottjait csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla.
A bíróság - az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszékkel egyezően - bizonyítottság hiányában mentette fel a két férfit.
Az ügyészség korábban azzal vádolta meg a két, biztonsági őrként dolgozó férfit, hogy 2011 decemberében egy budapesti, hajógyári-szigeti szórakozóhelyről kikísértek egy ott italozó 21 éves fiatalembert, szidalmazták, erőszakkal lerángatták a ruháit, majd a mindössze rövid ujjú pólót viselő sértettet a szórakozóhely előtti parkolóban, ahol fagypont körüli hőmérséklet volt, megverték. A vádirat szerint a vádlottak ezután megragadták az eszméletlen és lemeztelenített altestű fiatalt és a 7 méter magas támfalról a Dunába dobták; a sértett a vízbe zuhant, elmerült és rövid időn belül meghalt.
A táblabíróság eljáró tanácsának elnöke indoklásában hangsúlyozta: a sértett minden kétséget kizáróan bűncselekmény áldozata lett, nem véletlen baleset történt, nem önkezűségről van szó, ugyanakkor a vádlottak felelőssége egyértelműen nem megállapítható. Hozzátette: az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést, továbbá valamennyi olyan bizonyítékot beszerezte, amely az ügy érdemi elbírálásához kellett.
A perbeszédek során korábban a védelem érvelt azzal, hogy eleinte közigazgatási eljárás indult és nem büntetőeljárás a fiatalember halála miatt, vagyis a rendőrök is azt állapították meg először, hogy nem történt bűncselekmény. A másodrendű vádlott védője korábban azt hangsúlyozta: amikor a szórakozóhely tulajdonosa, V. László ellen korrupciós bűncselekmény miatt eljárás indult, a hatóságok "elővették" a Hajógyári-szigettel összefüggő ügyeket, így került ez a haláleset újra reflektorfénybe. A rendőrség tanúkutatásba kezdett, így jutottak el ahhoz a tanúhoz, akinek a szavahihetőségét már a Fővárosi Törvényszék is vitatta.
A táblabíróság szerint az első fokon eljáró törvényszék helyesen állapította meg, miért nem fogadható el az ügyben korábban koronatanúként számon tartott tanú vallomása.
A Fővárosi Törvényszék tavaly áprilisban kimondta: a vádlottakra terhelő vallomást tevő tanú fiatal kora ellenére többszörösen büntetett, s önös érdekből, a saját ügyében hivatkozott arra, hogy enyhébb büntetést kér, amiért egy súlyos bűncselekmény feltárásában segített. A tanút később tizenkét és fél év szabadságvesztésre ítélték, jogerős büntetésének kiszabása során - tekintettel arra, hogy a hajógyári-szigeti ügy akkor még nem zárult le - ezt nem vették figyelembe. Az ítélőtábla bírája hozzátette: bizonyosságot nyert az is, hogy a tanú kábítószer hatása alatt észlelte az eseménysort.
A táblabíróság bírája arról is beszélt, az érintett szórakozóhelyen illegálisan rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként akkoriban, az eljárás során pedig merült fel adat arra vonatkozóan, hogy őket igyekeztek befolyásolni abban, milyen tartalmú vallomást tegyenek. A háttérben igen komoly munka volt annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot aznap a szórakozóhelyen - mondta a bíró, utalva arra, hogy a beosztásokat átírták később.
A bíró utalt arra is, hogy már az elsőfokú bíróság is megállapította: több tanú is megváltoztatta a vallomását és észlelni lehetett, hogy ezt félelmükben teszik. Emlékeztetett: a másodfokú eljárásban is jelentkezett egy tanú, aki azt állította, hogy tudja, ki a bűncselekmény elkövetője, felbujtója, ám a tárgyalásra beidézve már tévedésről beszélt.
A csütörtöki tárgyaláson előzőleg az utolsó szó jogán szólalhattak fel az ügy vádlottjai; mindketten ártatlanságukat hangsúlyozták rövid nyilatkozatukban.
Az elsőrendű vádlott arról beszélt: ahogy öt évvel ezelőtt, a meggyanúsításakor, most is azt mondja, hogy csupán a munkáját végezte, semmilyen bűncselekményt nem követett el sem akkor, sem korábban, sem azóta.
A másodrendű vádlott azt mondta, hogy őszintén sajnálja a családot, amely elvesztette a hozzátartozóját, de ő nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolják. Ő is kiemelte, hogy soha semmilyen formában nem került összetűzésbe a törvénnyel, és családjával együtt megszenvedték azt, hogy eljárás alá vonták.
Az ítélethirdetést a vádlottak és a sértett családtagjai is - akik jogi képviselővel képviseltették magukat az eljárásban - sírva fogadták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.