Városlista
2026. február 6, péntek - Dóra

Hírek

2018. Március 30. 14:53, péntek | Belföld
Forrás: police.hu

Ittasan okozott halálos balesetet egy nő – Vádat emelnek

Ittasan okozott halálos balesetet egy nő – Vádat emelnek

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 39 éves nővel szemben a váci rendőrök.

A nyomozás adatai szerint egy 39 éves nő tavaly február 10-én 17 óra 05 perckor Honda típusú személykocsijával közlekedett a 12-es számú főúton Szob irányából Perőcsény irányába. Amikor a Préskert telephez ért ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött az ott szabályosan közlekedő Forddal. A baleset következtében a Honda sofőrje és egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, míg a másik utasa olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette. A Honda sofőrjével szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az ügyben beszerzett orvosszakértői vélemény alapján a 39 éves nő a baleset idején ittas állapotban vett részt a közúti közlekedésben. A nőt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a perőcsényi nő ellen halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a járási ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld

Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba

Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.

2026. Február 05. 12:00, csütörtök | Belföld

Új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését