Hírek
2017. Január 21. 05:02, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Hétfőn kezdődik a 2010-es iszapömlés másodfokú tárgyalása

Hétfőn kezdődik a másodfokú tárgyalás a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottja ellen a Győri Ítélőtáblán, különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt.
Ferenczy Tamás, a Győri Ítélőtábla szóvivője korábban elmondta, hogy az ügyész által előterjesztett fellebbezés miatt indult a másodfokú eljárás, amely előreláthatólag január 26-ig tart.
A Győri Fellebviteli Főügyészség tavaly június 21-én kérte a másodfokon eljáró táblabíróságtól az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását. A vádhatóság akkori tájékoztatása szerint a vádlottakat büntetőjogi felelősség terheli a katasztrófa előtti, alatti és utáni mulasztásaikért, de bűnösségük eltérő tényállásra alapozva állapítható csak meg.
Ezt a megállapítást a büntetőeljárási törvény hatályos szabályai szerint az első fokon felmentett vádlottak esetében a másodfokú bíróság nem teheti meg, ezért indítványozták a határozat hatályon kívül helyezését.
A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék számos eljárási szabálysértést követett el, ítélete megalapozatlan és indokolási kötelezettségének sem tett eleget.
A Veszprémi Törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól tavaly január 28-án. A törvényszék szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, amely miatt a töltés tönkrement. A vádlottak és védőik tudomásul vették az ítéletet.
A vörösiszapper első-, másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottja az utolsó szó jogán szólva tavaly január 11-én tagadta bűnösségét. B. Zoltán elsőrendű vádlott, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. korábbi vezérigazgatója úgy fogalmazott: "természettudományos módszerekkel a katasztrófát előre látni nem lehetett", az üzem szabályosan működött. Hozzátette, vannak azonban olyan tragédiák, amelyek akkor is bekövetkeznek, ha mindenki szabályosan végzi a dolgát.
Kiemelte, hogy a végzetes talajtörést semmivel sem segítették elő, tisztán a terhelés következtében történt, ám információi szerint a vörösiszapot tároló kazettának még nagyobb terhelést is el kellett volna bírnia. B. Zoltán teljesen ártatlannak vallotta magát, ezért minden vádpontban kérte felmentését.
Szintén tagadta bűnösségét az utolsó szó jogán a per másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottja. A Mal korábbi vezetői, alkalmazottjai felszólalásukban mindannyian felmentésüket kérték.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.