Hírek
2022. Március 12. 11:04, szombat |
Belföld
Forrás: MTI/Fotó: facebook.com/magyarvoroskereszt
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt pénteki közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a vöröskereszt embléma jogosulatlan használata háború idején bűncselekménynek számít.
A szervezet azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Vöröskereszt, illetve a Vörösfélhold Nemzeti Társaságok emblémájának használatát nemzetközi szerződések és nemzeti jog szabályozza. Ennek megfelelően nevesített azoknak a köre, akik jogosultak a használatára.
Fontos, hogy békeidőben, illetve konfliktus idején a használat szabályai különböznek egymástól - tették hozzá.
Békeidőben az embléma használata jelzésértékű: a vöröskereszt nemzeti társaságok tevékenységeik során használhatják. Konfliktus esetén viszont már erős védelmi funkciója is van: a genfi egyezményeknek megfelelően védelmi célokra kizárólag a honvédség egészségügyi alakulatai, személyzete és felszerelésük, illetve a vöröskereszt társaságok használhatják - emelték ki.
A közlemény szerint a védelmi cél azt jelenti: az embléma jelzi azt, hogy a nemzetközi jog ezek részére védelmet ír elő. Használhatják még polgári kórházak, illetve olyan polgári egészségügyi egységek (például kórházak), amelyeket az illetékes hatóságok ilyenként elismertek és az embléma viselésére felhatalmaztak.
"Mindazok, akik a vöröskereszt vagy vörös félhold emblémákat utánozzák, jogosulatlanul alkalmazzák, vagy éppen így akarnak harcosokat vagy katonai alakulatokat védeni, súlyosan megsértik a nemzetközi humanitárius jogot" - szögezték le a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.