Hírek
2016. Augusztus 20. 18:06, szombat |
Külföld
Forrás: Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti:
Fél év alatt 143 ember halt meg terrorcselekményekben Nyugat-Európában
Január elejétől július végéig 143 ember halt meg terrorcselekményekben Nyugat-Európában, ez a szám 1980 óta a második, a madridi merénylet éve, 2004 óta pedig a legmagasabb a BBC pénteki ismertetése szerint.
A brit közszolgálati médium munkatársai több ezer újságcikket elemezve készítették elemzésüket, eredményeiket pedig a Marylandi Egyetem terrorizmussal foglalkozó adatbázisával (Global Terrorism Database, GTD) vetették össze.
A GTD-kutatás vezetője, Erin Miller aggasztónak mondja, hogy az elmúlt években meredeken nőtt a világon a merényletek száma, és ezek egyre több emberéletet követelnek. Nyugat-Európával kapcsolatban viszont a szakember rámutatott arra, hogy az 1970-es években többször is magasabb volt a terrorizmus halálos áldozatainak száma az ideinél.
Emlékeztetett az észak-írországi, felekezetek közötti erőszakra és az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) által elkövetett merényletekre, a Baszkföld függetlenségéért küzdő Baszk Haza és Haladás (ETA) akcióira Spanyolországban és Franciaországban, valamint a szélsőbaloldali csoportok tevékenységére Európa más részein, például Nyugat-Németországban és Olaszországban.
"Hiba lenne megfeledkezni erről, és azt feltételezni, hogy Nyugat-Európa lefelé tartó végtelen spirálba került, mert nem így van" - vélekedett.
A terrorizmus globális jellegére utalva Erin Miller felhívta a figyelmet arra is, hogy 2016 júliusában becslések szerint világviszonylatban az összes terrortámadás áldozatainak hat százaléka vesztette életét Nyugat-Európában.
A merényletek túlnyomó részét továbbra is Irakban, Afganisztánban, Szíriában és Nigériában követik el - sorolta. Ezekből az országokból ugyanakkor nehéz pontos információkhoz jutni az áldozatok számáról.
Steven Pinker, a Harvard Egyetem tanára, aki az erőszak mintáit tanulmányozza, úgy véli, hogy az emberek "aránytalanul" rettegnek a terrorizmustól.
"Minden félelem ellenére, amelyet a terrorizmus szül, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy valaki például balesetben hal meg. A terrorizmus jellegzetessége azonban, hogy nagy visszhangot vált ki. Nem tudjuk elfordítani a fejünket egy vérengzés láttán, és a terroristák tudják ezt" - mutatott rá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 08:57, szombat | Külföld
Számos halálos áldozatot követelt, áradásokat okozott, nagy területen áramkimaradással Helene-hurrikán
Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
2024. Szeptember 27. 07:44, péntek | Külföld
Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást
Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint szerdán.
2024. Szeptember 27. 07:38, péntek | Külföld
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
2024. Szeptember 26. 08:03, csütörtök | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot