Városlista
2026. június 8, hétfő - Medárd

Hírek

2011. December 18. 14:56, vasárnap | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Előzetesbe került a darabolós gyilkosság gyanúsítottja

Előzetesbe került a darabolós gyilkosság gyanúsítottja

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a pestszentlőrinci „darabolós gyilkosság” elkövetésével gyanúsított nő előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Bíróság honlapján szombaton közzétett közlemény szerint a bíróság végzésében az emberölés bűntette miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztály életvédelmi osztályán indult büntetőügyben elrendelte T. Edit gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb 2012. január 17-ig.

A végzés szerint figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, valamint a gyanúsított személyi körülményeire, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható, illetve szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. A végzés jogerős – áll a Fővárosi Bíróság közleményében.

Az ügyészség pénteken indítványozta a „darabolós gyilkosság” elkövetésével gyanúsított nő előzetes letartóztatását. A rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy elfogták a pestszentlőrinci „darabolós gyilkost”; a megölt férfi élettársa, az 52 éves T. Edit részletes beismerő vallomást tett. Az elkövető előbb megfojtotta a férfit, majd a holttest mindkét kezét és lábát könyöknél, illetve térdnél megcsonkolta. A holttestet, amelyről a végtagok részeit levágták, megtalálták.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek

Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton

Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.

2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek

Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek

Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.

2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek

BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét

Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten