Hírek
2015. Október 19. 07:39, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Drogdiszkót számoltak fel a csongrádi rendőrök

Drogdiszkót számoltak fel a rendőrök Mindszenten, a szórakozóhelyről harmincnégy embert állítottak elő - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, hogy a szombat éjszaka a Mindszent külterületén található szórakozóhelyen szervezett rendezvényre a kábítószert fogyasztó fiatalokat az egyik közösségi portálon toborozták.
A programról a nyomozók is értesültek, így az éjszaka több mint száz hódmezővásárhelyi és Csongrád megye más kapitányságairól érkező rendőr szakította félbe a rendezvényt. A szórakozóhely csaknem valamennyi helyiségében találtak kábítószert - tudatta az őrnagy.
A rendőrök tetten értek egy 18 éves felgyői férfit, aki a marihuánát tartalmazó paketteket árulta. O. Leventétől több tízezer forintot foglaltak le. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatását követően a hódmezővásárhelyi nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Büntetőeljárás indult az ingatlan tulajdonosa ellen is, a 61 éves Sz. Csabát azzal gyanúsítják, hogy kábítószert fogyasztó fiatalok rendelkezésére bocsátotta az ingatlant.
Az éjszaka 34 embert állítottak elő a rendezvényről, többségük ruházatából kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. Ellenük kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte a szóvivő.
A rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérték. A pénzügyőrök is számos szabálytalanság miatt kezdeményeztek eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.