Hírek
2018. Május 25. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump lemondta a csúcstalálkozót Kim Dzsong Unnal

Donald Trump amerikai elnök lemondta a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön.
Miután leszögezte, hogy "türelmetlenül várta" a találkozót, indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozott, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik. Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására.
Az amerikai elnök utalt az amerikai nukleáris arzenálra is. "Ön a nukleáris kapacitásairól beszél, de a mienk olyan erős és hatékony, hogy istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk" - írta.
A levélben Trump így fogalmazott: "úgy éreztem, csodálatos párbeszéd kezdődött meg közöttünk, és végül is egyedül a párbeszéd az, ami számít". Kifejezve készségét egy későbbi találkozóra, Trump megköszönte az amerikai foglyok szabadon bocsátását, amelyet "csodaszép gesztusnak" nevezett.
"Ha megváltoztatja véleményét e nagyon fontos találkozóra vonatkozóan, kérem, ne habozzék hívni vagy írni. A világ, és különösen Észak-Korea nagyszerű lehetőséget veszített el a tartós békére, a felvirágzásra és a jólétre. Ez az elszalasztott lehetőség igazán szomorú pillanat a történelemben" - zárta levelét az amerikai elnök.
Donald Trump és Kim Dzsong Un találkozója lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások egyik fő témája a várakozások szerint Észak-Korea nukleáris programja lett volna. Az Egyesült Államok azt szorgalmazza, hogy Phenjan azonnal, tartósan és ellenőrizhető módon mondjon le az atomfegyverekről. Az észak-koreai rezsim viszont szakértők szerint továbbra is atomhatalomként tekint magára, és csak a fegyverek használatáról lenne kész lemondani.
A szingapúri csúcstalálkozó sorsa az elmúlt napokban vált kétségessé. Donald Trump kedden úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy elhalasztják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből