Hírek
2024. December 13. 07:24, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Donald Trump: Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat. Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó elképzelései segítették győzelemhez, és beszélt arról is, hogy Ukrajnát nem akarja magára hagyni.
A folyóirat 2016-ban, első elnökválasztási győzelme után is Trumpot választotta az év emberének. A magazin mostani indoklása szerint Donald Trump nagy hatása volt az amerikai belpolitikára és az ország világban betöltött szerepére.
"Mindannyian, a legfanatikusabb támogatóitól a kritikusaiig, Trump korában élünk. Átalakította az amerikai politikát"
- írta Sam Jacobs, a Time főszerkesztője.
Donald Trump a lapnak elmondta, hogy szerinte az elnökválasztáson elsősorban az amerikai gazdaság, de még inkább az illegális bevándorlás kezelését illető elképzelései segítették győzelemhez.
"A demokraták nem tudtak ráérezni az ország hangulatára. Ez az ország dühös a bevándorlók miatt. De ami szerintem komolyabb tényező, az az országhatár kérdése" - mondta. A megválasztott elnök közölte: az általa tervezett tömeges kitoloncolások végrehajtása érdekében a törvények adta kereteken belül be fogja vetni az amerikai haderőt is.
"Én ezt az országunk elleni inváziónak tekintem (…) Bevetjük a Nemzeti Gárdát is, és addig megyünk, ameddig az országunk törvényei megengedik"
- fogalmazott.
Donald Trump arra a kérdésre, hogy csökkentené-e az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai és humanitárius segélyeket, ha Kijev elutasítaná az új amerikai kormány által közvetített békemegállapodást, azt mondta: "Van egy nagyon jó tervem a segítségnyújtásra, ám ha elkezdeném felfedni ezt a tervet, gyakorlatilag hasztalanná válna".
Kérdésre leszögezte: Ukrajnát nem akarja magára hagyni, de megállapodást akar elérni, aminek "az egyetlen módja, ha nem hagyjuk el a terepet".
Megjegyezte másfelől, hogy az észak-koreai csapatok bevetése az orosz erők oldalán nagyon bonyolulttá teszi a helyzetet.
Trump bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat.
"Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén. Miért tesszük ezt? Csak eszkaláljuk ezt a háborút, és tovább rontjuk a helyzetet. Ezt nem lett volna szabad megengedni!"
- mondta.
Megdöbbentőnek nevezte az ukrajnai háború áldozatainak a számát mindkét oldalon, különösen az elmúlt hónapban elesettekét.
"Amikor a valódi számok nyilvánosságra kerülnek majd, olyan számokat látnak, amelyeket nem hisznek el" - jegyezte meg.
A politikus arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy beszélt-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel elnökválasztási győzelme óta.
Trump a Közel-Keleten kialakult helyzetet "szörnyűnek" nevezte, és az ukrajnai háború lezárásánál bonyolultabbnak, de könnyebben kezelhetőnek értékelte. A jelenlegi körülmények alapján úgy látja, hogy a térségben "nagyon produktív dolgok fognak történni".
Az interjúban többször is felidézte a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadását, amelyről szerinte "az emberek elfeledkeztek", pedig nemcsak Izraelt, hanem szerinte az egész világot érte csapás azon a "tragikus napon".
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
2025. December 26. 09:23, péntek | Külföld
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
