Hírek
2018. Február 27. 18:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Csak minden tizedik autós váltott kötelező biztosítást

A tavaly novemberi kampányidőszakban mintegy 160 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondtak fel a tulajdonosok, csak minden tizedik január 1-jei évfordulós biztosítást,
ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-t.
A szövetség emlékeztetett, hogy a 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátumához igazodik. Így tavaly tovább gyengült az év végi kötelező kampány intenzitása, de a Mabisz adatai szerint mintegy 1,5 millió jármű kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is az év első napja.
A Mabisz szerint annak, hogy csak minden tizedik érintett váltott biztosítót, egyik oka lehet idősebb autójuk, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónuszfokozat, mintegy háromnegyedük B10 besorolású. Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű-állományénak, nem éri el a 20 ezer forintot, ebből adódóan a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.
A január 1-jével felmondott felelősségbiztosítási szerződésekből 2300 nemfizetés miatt szűnt meg.
A magánszemélyek közül mintegy ezren február utolsó napjáig valamilyen ok miatt nem kötöttek új szerződést.
Nekik és mindazoknak, akiknek a kötelező biztosítása január 1-jei évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészletet régi vagy új biztosítójukhoz - hívta fel a figyelmet a Mabisz. Ha ez elmarad, az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetni.
A biztosítók szövetsége felidézte, a fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében teljesítménytől függően 300-800 forint naponta, nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében a napi 2100-2600 forintot is elérheti.
Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.
A tavaly őszi adatok szerint az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben a járművek 1,8 százalékának nem volt kötelező felelősségbiztosítása, de segédmotoros kerékpárok nélkül számított 4,7 millió magyarországi gépjármű közül még így is több mint 86 ezer gépjárműről van szó.
A kgfb-szerződéssel nem rendelkező vagy ismeretlen gépjárművel, illetve forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel, valamint a tevékenységi engedélyétől megfosztott, de jogerős felszámolás alatt még nem álló biztosító által biztosított gépjárművel Magyarország területén okozott jogos kárigényeket a Mabisznál kezelt kártalanítási számlából rendezik, a szövetség pedig viszontkeresettel él a károkozó felé.
Tavaly a számla terhére bejelentett és kifizetett károk száma 1,8 százalékkal nőtt, mintegy 4800 káresemény miatt csaknem 5800 gépjármű, dologi, személyi sérüléses, illetve járadékigényt nyújtottak be. Az átlagos kárkifizetés viszont 427 ezer forintra csökkent tavaly az előző évi 447 ezer forintról - közölte a Mabisz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.