Hírek
2011. November 24. 09:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: VMRFK
Bíróság előtt a kutyáját kidobó papkeszi fiatalember
A Várpalotai Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított az ügyben nyomozást, melynek során hamar beazonosították a kutya gazdáját, akit gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben.
Még október végén, Várpalota külterületén, a Cseri erdőn keresztül haladó úton egy arra közlekedő várpalotai férfi lett figyelmes, egy az út mellett, egy kocsi után szaladó kutyára. A szemtanú, aki tagja a „Frakk Várpalota és Környéke Állatvédő Egyesület”-nek gyanút fogott, hogy az ebet abból a kocsiból tették ki éppen, amelyik után szaladt, ezért feljegyezte annak rendszámát. Ezután egy helyszínre hívott barátjának a segítségével sikerült befogni a kutyát, és elhelyezni egy menhelyen, majd az állatbarát értesítette a rendőrséget
A Várpalotai Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított az ügyben nyomozást, melynek során hamar beazonosították a kutya gazdáját, akit gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben. A 20 éves, papkeszi fiatalember a kutya házőrzésre való alkalmatlanságával és gyakori szökéseivel indokolta cselekményét. Az eljáró rendőrkapitányság soron kívül folytatta le a nyomozást, melyet a héten a bíróság elé állítás szabályai szerint fejezett be, így az ügyben hamarosan ítélet születhet.
Ha hasonló esettel találkozik, hívja Ön is a rendőrséget!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
