Hírek
2018. Február 25. 20:24, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Berlinale - Bucsi Réka: még soha nem kaptam ekkora elismerést a munkámért

Nagyon jól érzem magam, teljesen fel vagyok töltődve! Még soha nem kaptam ekkora elismerést a munkámért
- mondta az MTI-nek vasárnap Bucsi Réka, akinek Solar Walk című animációs rövidfilmjét a Berlinalén az Audi Short Film Awarddal díjazták.
Váratlanul érte a siker, hiszen korábban már két Berlinalén is szerepelt alkotásaival, és akkor nem kapott díjat. "Őszintén azt gondoltam, hogy most sem fogok. Nagyszerű pillanat volt, amikor kimondták a nevemet. Olyan volt, mint egy álom, minden nagyon gyorsan történt. Miután átvettem a díjat, sajtókonferenciára hívtak, nagyon sok ember vett körül, nem volt egy percem leülni és reflektálni arra, hogy mi is történt" - idézte fel a szombat este megrendezett díjátadót.
Hozzáfűzte, hogy a nemzetközi csapatból, akikkel a filmet készítette, többen is elkísérték a Berlinaléra, köztük a hanghatásokon dolgozó Lukács Péter Benjámin, de a díjátadóra már egyedül maradt. A gála után részt vett a díjazottak számára rendezett vacsorán és az azt követő ünneplésen is - idézte fel.
Mint megjegyezte, a rövidfilmes mezőnyt, amelyben díjazott lett, rendkívüli sokféleség jellemzi, egymás mellett szerepel benne a nagyon kísérleti, avantgárd rövidfilm és a politikai dokumentumfilm, ami önmagában igazán pozitív, de a filmeket blokkokban megtekintő nézőktől azért rugalmasságot kíván.
A terveiről elárulta, hogy most egy amerikai televíziós csatornának készít egy rövidfilmet. "Saját film lesz, a saját forgatókönyvemből dolgozom megbízás alapján. Négyperces, kisebb animációs film, mert szeretek a nagyobb projektek között egy kis időt egy rövidebb lélegzetű munkára szánni. Lazító, kikapcsoló jellegű, csak egy-két hónapig dolgozom rajta, aztán megint hozzá tudok fogni egy újabb nagy feladathoz" - mesélte.
Ha befejezte a rövidfilmet, szeretne belevágni egy animációs nagyjátékfilmbe. Ez azonban nagy kihívás, nem csak rajta múlik, hogy meg tudja-e valósítani. "Örülnék, ha magyar produkció lenne. De nem próbáltam még nagyjátékfilmes összegre pályázni. Hagyományos 2D cell animációt szeretnék készíteni nemzetközi csapattal, és ez elég nagy költségvetést feltételez. Az a célom, hogy belátható időn belül meg tudjam csinálni, ne húzódjon a végtelenségig" - mondta.
A Solar Walk eredetileg 50 perces különleges összművészeti projektként debütált ősszel Dániában, ennek 21 perces rövidfilmváltozatát hívta meg a Berlinale a versenyprogramba.
A produkció a dán Aarhus Jazz Orchestrával való együttműködésből született, és a viborgi animációs műhelyben készült egy nemzetközi csapattal: francia, amerikai, dán kollégákkal. Bucsi Réka úgy festette le rövidfilmjét, mint egy galaktikus utazást, egy űrbéli történetet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.