Hírek
2011. November 09. 14:18, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Az esőcsepp is óriási teher volna

A kolibrik nemcsak hátrafelé képesek repülni, hanem röptükben a vízcseppeket is le tudják rázni magukról, ami megóvja őket a lehűléstől és a felesleges teher cipelésétől.
A parányi madarak ilyenkor kétszer olyan gyorsan rázzák fejüket, mint ültükben – állapította meg Victor Ortega-Jimenez, a Kaliforniai Egyetem kutatója és a panamai Smithsonian Trópusi Kutatóintézetnél dolgozó Robert Dudley a Proceedings of the Royal Society című folyóiratban az ORF tudományos hírportálja szerint.
A kutatók három hím Anna-kolibrit (Calypte anna) permeteztek be vízzel, majd két nagy sebességű kamerával vették fel a mindössze négy és fél grammot nyomó madarak reakcióit. Az egyik készülék fentről, a másik oldalról filmezte a kolibriket. A madarak a fejüket több mint 180 fokkal, testüket több mint 45 fokkal, farktollaikat és szárnyaikat pedig több mint 90 fokkal fordították el mind ültükben, mind repülés közben. A test és a szárnyak ellentétes irányban forogtak, ez a levegőben feltehetően az irányítást és a stabilizációt könnyítette meg, „ülőhelyzetben” pedig tehermentesítette az állatok gyenge lábait.
Mivel annyira aprók, a kolibrik testtömegét néhány esőcsepp is jó néhány százalékkal megnöveli. Ezen kívül térfogatuk és felületük előnytelen aránya miatt hamarabb kihűlhetnek, mint a nagyobb testű madarak. Enyhe esőnek megfelelő permetezésnél a madarak átlagosan 67 vízcseppet ráztak le magukról másodpercenként, ami 2,2 milligramm víznek felel meg.
A kutatók úgy vélik, tollaik mikroszerkezete teszi lehetővé, hogy ilyen hatékonyan szabaduljanak meg az esővíztől. Szélsőséges hajlíthatóságuk révén a tollvégek átlagos sebessége akár 36 százalékkal is megnőhet. A repülés közbeni megrázás az aerodinamikai kontroll egy kivételes példájának tekinthető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.