Városlista
2024. december 4, szerda - Barbara, Borbála

Hírek

2024. Július 28. 10:58, vasárnap | Sport

A párbajtőröző Muhari Eszter az első magyar érmes

A párbajtőröző Muhari Eszter az első magyar érmes

Utolsó mérkőzését végletekig kiélezett küzdelemben, ráadásban esett találattal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.

A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szera, majd egy másik kínai, Jü Sze-han legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az idén Eb-második francia Auriane Mallo-Bretontól. Így zárásként a harmadik helyért mérkőzhetett meg az észt Nelli Differttel, akivel "kéz a kézben" jutottak ki az olimpiára.

Mindketten az egyéni ranglistáról kerültek be a mezőnybe. Eredetileg úgy volt, hogy Kun Annáé és Differté lesz a két európai hely, de a magyar vívót a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt május közepén két évre eltiltották. A rangsorban Differt mögött Muhari következett, így övé lett a másik hely.

A csapatban tavaly és tavalyelőtt is Eb-ezüstérmes magyar vívó kapta az első tust, de mindjárt válaszolt is kettővel, majd 3-3 után pengéről indulva megszúrta ellenfelét. Az első szünet után folytatódott a taktikai küzdelem, mindkét fél igyekezett előkészíteni a megfelelő ütemű támadást. Ez eleinte kétszer az észtnek, majd 5-7 után kétszer a magyar vívónak sikerült. Végül együttes találattal 8-8 volt az állás a második három perc lejártakor. A pihenő után megint Differt indított jó ritmusban pengéről támadást, majd újabb együttes találat után Muhari adott egylámpás tust. 10-10 után az észt ismételte meg kétszer a korábbi akcióját, aztán a magyar vívó csuklóra és mellkasra helyezett el egy-egy találatot. Újabb tusváltás után együttes következett, 14-14-nél pedig lejárt a vívóidő. A ráadásban Muhari a 12. másodpercben vállon szúrta 34 éves ellenfelét, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a párizsi játékokon.

Eredmények, női párbajtőr:
a 32 között:
Muhari Eszter - Tang Csün-jao (kínai) 15-10
a 16 között:
Muhari-Szong Szera (dél-koreai) 15-6
negyeddöntő:
Muhari - Jü Sze-han (kínai) 15-10
elődöntő:
Kong Man Vaj Vivian (hongkongi)-Nelli Differt (észt) 15-11
Auriane Mallo-Breton (francia)-Muhari 15-9
bronzmérkőzés:
Muhari-Differt 15-14
döntő:
Kong - Mallo-Breton 13-12

A végeredmény:
női párbajtőr, egyéni, olimpiai bajnok:
---------------------------------------
Kong Man Vaj Vivian (Hongkong)
2. Auriane Mallo-Breton (Franciaország)
3. Muhari Eszter

Címkék: muhari eszter, olimpia

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 03. 07:55, kedd | Sport

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőb

2024. December 03. 07:54, kedd | Sport

Serie A - Bovét felébresztették a mesterséges kómából

A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.

2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen

Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.