Hírek
2024. Szeptember 09. 07:45, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
A férfiaknak kötelező, a nőknek önkéntes alapú lenne a sorkatonai szolgálat Szerbiában
A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását még januárban kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni.
A vezérkar az év elején úgy vélte, hogy négyhónapos kötelező szolgálatra lenne szükség, Aleksandar Vucic államfő viszont már két és fél hónapos időszakról beszélt. Véleménye szerint a kötelező katonai szolgálatot úgy kellene bevezetni, hogy az ne ijessze el az embereket, ezért senki ne távozzon az országból. Mint mondta, 75 nap igazán rövid időszak, "ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országáért". Hozzátette: pénzügyi juttatást is kapnának a katonák a kaszárnyákban töltött idejük alatt, ami ugyan megterhelné a költségvetést, de többszörösen megtérülne. A köztársasági elnök azt is megismételte, hogy Szerbia katonailag semleges állam, és nem készül háborúra.
Milos Vucevic miniszterelnök tavaly még védelmi miniszterként beszélt arról, hogy voltaképpen nem is kellene ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot, mert az soha nem szűnt meg, "csak felfüggesztették", ezért ezt a felfüggesztést kellene visszavonni. Indoklása szerint szükség lenne a katonai állomány feltöltésére, ugyanis már 13 éve nincs kötelező sorkatonaság, ebből következően a tartalékos állomány is hiányos és elöregedett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.
