Hírek
2020. Szeptember 15. 06:08, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Indul az új ösztöndíjrendszer a szakképzésben

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás,
ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon mintegy 73 ezer diák tanul majd a 2020/21-es tanévben. Közülük több mint 50 ezren járnak technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot - ismertette.
A technikumban tanulók ösztöndíjának havi összege több mint 435 millió forint, a szakképző iskolában tanulók ösztöndíjának összege meghaladja a 300 millió forintot havonta, így ebben a tanévben mintegy 8 milliárd forintot fordítanak ösztöndíjakra - jelezte a helyettes államtitkár.
Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szeptemberben indult tanév mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében. A szakképzésbe újonnan belépők már a megújult, rugalmasabb, a gazdaság igényeit hatékonyabban figyelembe vevő szakképzési rendszerben tanulhatnak - mondta.
A megújult szakképzés legfontosabb feladata, hogy a következő évtizedek kihívásaira, technológiai fejlődésére jól reagáló, megalapozott tudással rendelkező szakembereket képezzen - fogalmazott a helyettes államtitkár.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az ösztöndíjakat bankszámlára utalják majd, így minden érintett tanulónak számlát kell nyitnia.
Azoknál a diákoknál, akiknek még nincs bankszámlájuk, a számlanyitás folyamatát támogatja a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (KRÉTA) az MKB Bank együttműködésével kialakított felület - emelte ki Pölöskei Gáborné.
A KRÉTA rögzíti a diákok tanulmányi eredményét és hiányzásait, ezért a pedagógusokat, oktatókat nem terheli adminisztráció; az adatokat automatikusan figyeli és az ösztöndíj kifizetésekor figyelembe tudja venni a rendszer. Ez a megoldás is mutatja, hogy a megújult szakképzés a digitális lehetőségek széles körű használatára épül - tette hozzá a helyettes államtitkár.
A sajtótájékoztatón Ginzer Ildikó, az MKB Bank üzleti és általános vezérigazgató-helyettese közölte: az ITM partnereként Jövőd elnevezéssel számlacsomagot indít az MKB a középfokú szakképzésben tanulóknak, a csomag a fiatalok igényeihez igazított digitális banki és kényelmi megoldásokat tartalmaz.
A feltételekről szólva egyebek mellett elmondta, hogy a diákok banki díjaktól mentes, ingyenes számlacsomagot kapnak. Az MKB biztosít hozzá bankkártyát, a számláról díjmentesen indíthatók elektronikus átutalások 20 ezer forintig, havonta kétszer ingyenesen felvehető készpénz, és a csomaghoz internetbankos hozzáférés jár.
Kérdésre válaszolva Pölöskei Gáborné elmondta: az MKB új számlacsomagjának igénybe vétele lehetőség, nem kötelező, más számlát is lehet használni. Az első kifizetésekre októberben kerül sor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:30, szerda | Belföld
Versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH a Spar és az Auchan ellen
2025. Április 16. 07:28, szerda | Belföld
Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ
Már tízből hat diák az általános iskola nyolcadik évfolyama után szakképzési intézményt választ a továbbtanulásra
2025. Április 16. 07:25, szerda | Belföld
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, ami világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban