Hírek
2016. Május 21. 08:43, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Dízelbotrány - A német kormány 30 autótípust vizsgál

A német kormány a Volkswagen-csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben vizsgálatot indított 30 dízelüzemű autótípus feltűnően magas szén-dioxid-kibocsátása miatt
- mondta pénteken Berlinben a szövetségi közlekedési minisztérium szóvivője, megerősítve az ügyről szóló sajtójelentéseket.
Svenja Friedrich a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a VW dízelbotránya miatt elrendelt ellenőrzésen bevizsgált 53 modell közül 30-nál valóban kiugróan magas szén-dioxid-kibocsátást regisztráltak, ezért ezeket most egy külön vizsgálatban ismét ellenőrzik.
Az első vizsgálatban a szövetségi közlekedési hivatal (KBA) próbapadon, tesztkörülmények között, és az utakon, hétköznapi használati körülmények között is tanulmányozta a modellek működését. Elsősorban a nitrogén-oxid-kibocsátást mérték és azt vizsgálták, hogy a VW-n kívül más német vagy külföldi gyártók is alkalmaztak-e a károsanyag-kibocsátási előírások kijátszására alkalmas szoftvert.
A minisztérium szóvivője a KBA új vizsgálatáról nem közölt részleteket, így nem tudni, hogy mely gyártók és modellek érintettek, és azt sem tudni, hogy mikor fejeződik be az eljárás. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az eredményeket nyilvánosságra hozzák.
A szóvivő kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy mit tesz a kormány, ha kiderül, hogy valamely modell a gyártó által megadottnál több szén-dioxidot bocsát ki.
Az ügynek a környezetvédelmi szempontok mellett pénzügyi jelentősége is van, mert a gépjárműadót a szén-dioxid-kibocsátás és a fogyasztás alapján állapítják meg, így előfordulhat, hogy bizonyos típusú kocsik után a kelleténél kevesebb adót fizetnek az üzembentartók.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW - a legnagyobb európai autógyártó vállalat - elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld
Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.